A zenekar rövid története:
1978-ban alakult a vásárhelyi zeneiskola akkori és
korábbi tanuló-iból, illetve volt katonazenészekből. Az alapítástól
eltelt húsz év alatt karmesterei voltak: Ke-rekes Pál, Hegedűs
Endre, Krupiczer Ferenc, és 1995-től Vágó János, aki jelenleg
is vezetője. Megalakulása óta a zenekar fenntartó intézménye
a Petőfi Sándor Művelődési Központ. Két éve jött létre a Hódmezővásárhely
Fúvószenei Kultúrájáért Alapítvány, mely a zenekar műkö-dését
hivatott segíteni. 1992-ben mazsorett csoport is alakult a
zenekar mellett, mely azóta több utánpótlás csoporttal működik.
Létszáma, összetétele:
A zenekar kb. 50 fős, benne 15-65 évesig minden korosztály
megtalál-ható, tagjai azonban jellemzően 20 illetve 35 év
körüliek, így az idősebbek átadhatják tudásu-kat és tapasztalataikat
a fiatalabbaknak. A jelenlegi tagok között alapítótagok, zeneiskolások
és hivatásos zenészek, de lelkes amatőrök is megtalálhatók.
Minősítése: Fesztivál
fokozatú Fúvószenekar
Fellépési lehetőségei, kapcsolatai: A Fúvószenekar
rendszeres résztvevője a városi ünnepsé-geknek és rendezvényeknek;
évi rendszerességgel ad térzenét nemzeti ünnepeinken illetve
ne-ves alkalmakkor - május 1-je, augusztus 20-a, Európa Napok
-, valamint cégek, vállalatok fel-kérésére. Gyakori résztvevője
megyei találkozóknak, de maga is több alkalommal rendezett
fú-vószenekari és mazsorett találkozót. Ezen felül külföldi
kapcsolatokkal is rendelkezik, így megfordult a hollandiai
Harlemmer-meer-ben, a németországi Ulm és Hechingen városában,
valamint Jugoszláviában Torontálvásárhelyen (Debeljacsán)
és Pancsován.
Repertoár: Műsorán
szerepelnek többek között magyar, német és amerikai indulók;
ismert és közkedvelt klasszikus zenei művek fúvószenekari
átiratai, illetve könnyűzenei darabok, így dixilandek, filmzenék
és más egyvelegek.
A zenekar távlati céljai:
Más városbeli illetve külföldi zenekarokkal történő kapcsolat
felvé-tele a fúvószenei élet fellendítése és repertoárjuk
bővítése céljából; valamint, hogy a fiataloknak lehetőséget
adjon arra hogy azután is kapcsolatban maradhassanak a zenével,
miután zeneisko-lai tanulmányaikat abbahagyják.
|